Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

A gazdasági sikereket sokan a GDP és a főbb munkaerőpiaci mutatók alakulásával mérik: ennek alapján a munkaadók, befektetők számára vonzó munkaerőpiac kialakítása és fenntartása egy valóban sikeres taktika. Sok hazai fejlesztő és nemzetközi beruházó, multinacionális cég települt ide, mert kedvezőek a munkaerő-költségek, rugalmasak a munkaerőpiaci szabályok, kellő számban van összeszerelő munkára jól alkalmazható segéd- (betanítható) és szakmunkás. Ezt látjuk ma pl. az ipar (és az export) jelentős hányadát kitevő autóiparban, a motorgyártásnál kezdve az összeszerelésen át a különböző beszállítókig, üléskárpit, akkumulátor, abroncsgyártás stb.

Mindez évek óta stabil (bár néha világpiaci konjunkturális hatásokkal megrengetett) pályát jelent a magyar gazdaságnak. Eredményes, dinamikus és önfejlesztő, új és új fejlesztések, telepítések, bedolgozók, – és ezek által munkahelyek ezrei jelzik a sikerét. Magas a foglalkoztatottság (75%), alacsony a munkanélküliség (4%).

Ugyanakkor mindezek árnyoldalai komolyan felvetik a fenntarthatóság kérdését is.

Világszintű technológiát alkalmazunk sok kétkezi munkással

Az első nagy kérdés maga az ágazat, a technológia. A már említett autógyártás mai állapotában egy jól látható út közepén jár: egymás mellett alkalmaz nagy többségében automatizációt és robotizációt, de a végső fázisban emberi munkaerőt is. Igen nagy számban igényel munkaerőt, de az is látható, hogy a robotok az elmúlt években milyen sok emberi kezet váltottak ki. Az Ipar 4.0 trendjei alapján azt valószínűsíthetjük, hogy ez a jövőben is folytatódik majd, kevesebb, viszont magasabb képzettségű munkaerőre tart majd igényt. Ennek biztosan megvan a hazai munkaerőpiac szempontjából a foglalkoztatási kockázata: talán kevesebb, de biztosan más felkészültségű munkaerőre lesz szükség.

A másik nagy kérdés a munkaerőpiaci hatás. Ez a modell arra épül, hogy van, és folyamatosan újratermelődik az a munkaerőpiaci réteg, amelyik az összeszerelő munkára jól betanítható, de nem rendelkezik magasabb szakmai képzettséggel. Vagy lehet jó szakmunkás, de arra tanított és szocializált, hogy robotok, gépek mellett legyen része az ember-gép rendszernek. Ez az a középszer, amelyik létezik, de nem biztos, hogy a legjobb, legígéretesebb pálya a XXI. században. Nem feltétlen illeszkedik ahhoz a jövőképhez, amely – pl. az EU-ban is – tudásalapú, intelligens, kreatív munkaerőben látja a versenyképességet.

Az EU szintjén alacsonyak a bérek

A magyar megoldás arra épül, hogy a bérek alacsonyak (már csak azért is legyenek alacsonyak, mert így lesz még helye a vállalati költségvetésekben az európai viszonylatban egyáltalán nem alacsony közterheknek). Akár a V4-ekkel összevetve is érdemes megnézni, hogyan állunk a bérszintek rangsorában. Annak ellenére, hogy a pandémia előtt kétszámjegyű emelések történtek, az egy órára jutó munkaerőköltség 10 EUR, ami a harmadik legalacsonyabb az EU27-ben. Nem valószínű, hogy – akár a hosszú távú versenyképesség, akár az érintett munkavállalók, a társadalmi szempontok oldaláról – sokak számára ez jelentené a fenntartható utat.

Az elmúlt években a minimálbér látványosan emelkedett Magyarországon. Voltak-vannak komoly viták, kormányzati tartózkodás és újabban ígéret is a nagy mértékű emelésre. Ugyanakkor 2021 januárjában (a minimálbért meghatározó EU27-országok közül) még mindig nálunk a második legalacsonyabb a minimálbér 442 euróval. (Biztos, hogy azon 6 ország egyike sincs rosszabb helyzetben, ahol nem állapítanak meg minimálbért). Igaz, hogy ebben közrejátszott az elmúlt másfél évben mintegy 20%-ot gyengült forint is.

A munkavállaló gyenge pozíciója biztosítja a stratégia fenntarthatóságát

Ez a modell arra épül, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási szabályok többségükben „rugalmasak”. Érdemes ide települni egy befektetéssel, mert az itteni előírások a munkáltatók számára többnyire nagyobb rugalmasságot, bővebb mozgásteret biztosítanak, mint az anyaországban. Ez is növekedést serkentő, és egy ideig fenntartható is – a munkavállalók egészsége, biztonsága, jóléte rovására.

Ez a modell arra épül, hogy nincs, vagy legalábbis viszonylag gyenge a munkavállalói érdekképviselet. Nincs egy olyan kollektív hang, amely eljuttatná a munkavállalói véleményeket a vállalatvezetéshez, és inkább csak az elméletben (vagy a sztár-vezetők nyilatkozataiban) létezik az a vállalati menedzsment, amelyik fontosnak tartja odafigyelni ezekre a hangokra.

A pandémia után szükség lenne egy erre reflektáló munkaerőpiaci újrakezdésre a munkáltató-munkavállaló viszonyokban, a HR-politikákban, az érdekegyeztetésben. Már ma is az összeszerelő-kultusz megingása látszik a hang felerősödésében, a szakszervezetek támogatottságában és aktivitásában. A civil szervezetek körében is egyre többen figyelnek az elesettekre, veszélyeztetettekre. (Ez akkor is igaz, ha a statisztikák szerint jelentősen csökkent Magyarországon a kirekesztéssel, szegénységgel fenyegetettek köre.)

Nem gondoljuk, hogy le kellene rombolni azt, ami eddig épült, és nem kell visszasírni azokat a milliárdokat sem, amit eddig ezek a beruházások kaptak támogatásként. Már csak azért is, mert jelenleg ez jelenti ténylegesen a meghatározó export-potenciált, és nagy számú, csak nagyon lassan mobilizálható az a munkaerőpiaci szegmens, amelyik erre hangolódott. De a jövőbeni milliárdokat jobb lenne már azokra fókuszálni, amelyek valóban a jövőt hordozó gazdasági ágak, a K+F+I, az informatika, az MI, vagyis a tudásintenzív, az EU szóhasználata szerint „intelligens” területek.

Fotó: Envato

Szakértők:

Prof. Dr. László Gyula, munkaerő-piaci és társadalmi párbeszéd elemző, PTE KTK

Dr. Sipos Norbert, munkaerő-piaci elemző, PTE KTK

#munkaeropiac #foglalkoztatas #ber #fenntarthatosag

Forrás: munkaeropiac.eu